Korábban is állandó gondunk volt a lakótelepen, hiszen kis testméretét kompenzálva folyton balhézni szeretett volna más kutyákkal. Persze voltak pajtásai, nem volt teljesen antiszociális, na és persze ott volt neki a tesóm kutyája, Bubu is. Az autókat is állandóan meg akarta támadni, mivel ahogyan már említettem úgy került a menhelyre, hogy elütötte egy. Egyszer édesapám kezéből is kirántotta a pórázt és nekiment egy kocsinak. Szerencsére kisebb horzsolással megúszta, utána viszont apát harapta meg, mikor be akarta hozni az útról.
Mikor akkori kapcsolatom magasabb szintre lépett, vagyis közös otthonba költöztünk, egyértelmű volt, hogy szeretett kiskutyám is jön velünk. Eleinte minden zökkenőmentesen zajlott. Jól érezte magát a hatalmas udvaron, társasága is akadt, hiszen az állatmenhely ideiglenes befogadójaként gyakran voltak nálunk kutyusok, ráadásul madármentő helyként is működtünk.
A falkában betöltött pozícióját persze mindig megtartotta, még a hatalmas ónémet juhászkutya sem mert addig enni, amíg Cukri őméltósága nem lakott jól esetleg még az ő tányérjából is. Engem ez mulattatott, a többieket kevésbé. Utólag visszagondolva sanszos, hogy Cukri még felettem is átvette az uralmat, de úgy gondoltam, hogy már késő egy elkényeztetett kutyát megnevelni, ezt már elszúrtam, és hát egyszerűen imádtam úgy ahogyan volt.
A költözés utáni következő nagy fordulópont akkor érkezett el kutyám számára, mikor tovább bővült a család, azaz megszületett a kisfiam, majd a kislányom. Összefoglalva Cukri egyeduralmi pozíciója megingott. Két felnőtt, a gyerekek, egy rakat mentett madár, ideiglenes befogadott egyéb állatok,és egy kutya, aki mindaddig a világ közepe lehetett és gyakorlatilag nem hallgatott senkire. Mostani fejjel tudom, hogy nem szabadott volna hagynom, hogy a falkában korábban ennyire előnyös pozíciót töltsön be. És hát azt hiszem csak magamat nyugtatom, hogy nem használom a falkavezér szót. 18 év távlatából úgy látom, hogy neki is jobb lett volna, így elkerülhetett volna egy rakat konfliktust, amibe időnként belekeveredett.
Például egyik karácsonykor, miután felállítottuk a karácsonyfát, kiskutyám egész egyszerűen az egészet lestoppolta magának. Konkrétan nem engedte a 3 éves kisfiamnak, hogy szaloncukrot egyen a fa alatt. ,,Ez itt mind az enyém.’’-morogta. Egy másik napon pedig hajnalban égtelen zajra ébredtem. Kimentem a nappaliba, és a következő látvány fogadott. Volt férjem kezében egy seprűvel éppen próbálta Cukrit kikergetni az ágy alól, aki meg vicsorgott és ugatott. ,,Mit csinálsz szegénnyel?’’ –kiáltottam. ,, Megharapott és nem engedett leülni a kanapéra tévét nézni! ‘’ -mondta.
Ma már tudom, hogy jobban oda kell figyelni a kutyák nevelésére, főleg ha családban vannak, és ugyanúgy ahogyan a gyerekeknél is, hiba őket elkényeztetni. Azt pedig véletlenül se szabad hagyni, hogy a félelmük agresszióba csapjon át. Cukri is csak időnként volt ilyen, de attól még állandó stresszt élt át a szorongásai és a féltékenysége miatt. A féltékenység oka az önbizalom hiány,és mivel a kutya tükör, a gazdinak ilyenkor tanácsos a saját önbizalmát is megvizsgálnia,és szembenéznie a félelmeivel.
(A történet angol fordítása megtalálható a www.confidenceinlife.com oldalon.)