Mivel tudtuk, hogy Foxy minden élőlényért odavan, ideális volt ebből a nézőpontból is, és így nem kellett tőle félteni a saját cicáinkat.

Pár hét elteltével, amikor már valamelyest kifejlődött magabiztossággal sétáltunk kis falunkban, egyszer csak hozzánk csatlakozott egy tarka macska. Nyílegyenesen kutyámhoz ment, összeért az orruk is, úgy üdvözölték egymást, mintha rég nem látott ismerősök lettek volna. Ez persze lehetetlen volt, mivel Foxyt eredetileg körülbelül  120 kilóméterrel odébb találták egy utcán, így biztosan akkor látták egymást először.

Addigra már másként szemléltem az állatok viselkedését, tudtam, hogy szavak nélkül is kommunikálnak. Kutya-macska barátságokról persze én is hallottam, Füles is jóban volt a cicáinkkal, de ez most más volt, mintha két ismerős lélek találkozása lett volna.

Ami viszont ezután következett, az még furcsább volt. Onnantól minden nap, mikor arrafele vittem Foxyt sétálni, ott várt ránk ugyanazelőtt a ház előtt, ők ketten pedig boldogan köszöntötték egymást. Mindig elkísért minket egy darabon kutyám mellett sétálva, majd visszament a pár száz méterre tőlünk lévő szokásos helyére. Csendes kis utca volt egy autók nélküli biztonságos környéken,  így annyira nem féltettem őt, de azért igyekeztem megtudni, hogy van e gazdája. Kiderült, hogy valójában senkié, egy kedves  ottlakó lakó hölgy szelídítette meg, de azt mondta, hogy csak enni jár hozzájuk, a korábbi kiscicáit pedig meg se tudták fogni.

Jó, gondoltam magamban, végül is nem számít kimondottan kóbor állatnak, van hol laknia és ennie, de azért ennél több kellene neki, például egy gazdi, aki gondját viselné. Ráadásul nem is volt biztonságos csak úgy az utcán, el is üthette volna egy auto, és kiscicák sem születhetnek csak úgy a semmibe, mivel annál több lesz a kóbor macska.

Első lépésként tehát elneveztem Happy-nek. Minden egyes séta alkalmával egyre tovább jött el velünk, egy idő után egészen hazáig, ahol onnantól kezdve mindig meg is vacsorázott. A hó és az eső sem tántorította el,  így ilyenkor ölben vittem. Tudtam , hogy magától is velünk tartana, így meg legalább nem ázott el. Egyre szorosabb lett a kapcsolata velem is, gyakran bújt oda hozzám, és vetette magát a hátára előttem a járdán,  ami egyértelműen a bizalom jele.

1-2 hónap után pedig, éppen karácsonykor, végleg hozzánk költözött, és többé már nem akart innen sehova se menni.  Az illatok tették-e, vagy esetleg a hangulat? De az is lehet, hogy egyszerűen csak mi voltunk az oka. Hiszen állítólag a macska választja ki a gazdáját. Ez esetben a kutyáját?

Mindegy is. A lényeg, hogy Foxy mellett biztonságban érzi magát, megkapta a szükséges oltásokat és az ivartalanítása is gond nélkül lezajlott. Azóta is békésen éldegél velünk és valóban boldog.

 Happy otthon

(Az angol fordítás megtalálható a www.confidenceinlife.com oldalon.)