Rengetegféleképpen feldobhatjuk hangulatunkat, különben a rosszkedv és a lehangoltság eluralkodhat rajtunk, ami a betegségeknek kedvezhet.
A boldogság kérdőívemben 1000 ember véleményét sikerült összegyűjtenem arról, hogy őket mi teszi boldoggá. Az erről szóló kétnyelvű e-book megírása kissé csúszik, most ugyanis még ennél is fontosabb feladataim vannak, de a válaszok feldolgozásával végeztem. A boldogság persze nagyon sokféle lehet, amit az is jól mutat, hogy ennyi ember összesen több, mint 600 különböző dolgot tudott felsorolni arról, hogy számukra mi az. Végignéztem a 30 leggyakoribb választ, azt keresve, hogy vajon azok közül mikre lehet otthon is koncentrálni a mostani korlátozások alatt, és meglepődve tapasztaltam, hogy mindegyikre. :) Ezután átgondoltam, hogy én mit tehetek illetve teszek azért, hogy jól érezzem magam.
Felsorolok közülük Neked is találomra 10-et, hogy ötleteket meríthess belőlük arról, hogy hogyan tudsz tudatosan kiegyensúlyozottabb maradni.
-
Élet: Az élet minden pillanata tartalmaz csodát, csak észre kell vennünk. Most például csodásan süt a nap, még innen a számítógép mellől is látszik, ahogyan lassan felmelegíti a talajt. Én szeretem a változást, az ugyanis nem az ellenségünk, hanem az élet maga. A sötétség és a fény is. Mert minden változik, és mindig hoz jó dolgokat is, meglepetéseket.
- Kis dolgok: Például a kávém, amit most iszok, a napom egyik fénysugara. Vagy a reggeli palacsintám, illetve a napsütés, ami beszűrődik a szobába. A kedvenc zenéim, amiket közben hallgathatok. Táncolni sajnos nem lehet menni, de képzeletben vagy otthon igen.
- Hála: Hálás vagyok a családomért, az otthonomért, hogy olyan munkát végezhetek amit szeretek, hogy bár az énidőm jelenleg nagyon kevés, de van. Hálás vagyok azért, hogy ma van időm végre írni egy cikket, amivel még segíthetek is, és hálás vagyok azért, hogy elolvasod.
- Barátok: Személy szerint 42 évesen a családom és a munkám mellett a barátok kicsit háttérbe szorulnak, de mivel ők is így vannak ezzel, megbocsájtjuk egymásnak. Azért a kapcsolatot tartjuk telefonon, üzenetekben, és annak ellenére, hogy sajnos a szokásos találkozók a kávézókban elmaradnak, megoldjuk és beosztjuk mikor kinél dumcsizunk egy jó kis Americano mellett.
- Család: Remek lehetőség, hogy koncentráljunk szeretteinkre. Most megtehetjük, hogy minőségi időt töltünk együtt, és az összezártság ajándék is lehet ily módon. Ha pedig nehéz néha, tekintsünk rá kihívásként és lehetőségként a tanulásra, fejlődésre. Mondom ezt a kamasz gyermekeimnek is. :) A kutyákat és a macskákat is a családtagokhoz sorolom. Rengeteg szeretetet adnak, a puszta jelenlétük is kiegyensúlyozottabbá tesz minket. Például nálunk Happy, Zoknis, Selymes és Foxy. De a kisállataink a többi ember szerint is benne vannak az első 30-ban.
- Másoknak segíteni: Boldogságot okoz, ha jó dolgot cselekszel. Sokan kerültek most nehéz helyzetbe, támogassuk őket. Én hajlamos vagyok inkább a kóbor macskákra koncentrálni, de emellett persze az emberekre is fordítok időt. :) Ezt a cikket is ezért írom, délután pedig megyek a helyi termelői vásárra, hogy ott vegyek pár élelmiszert, ezzel segítve őket.
- Egészség: Előzzük meg a betegségeket. Szedjünk sok C vitamint, én is ezt teszem. Menjünk friss levegőre, tegyük helyre lelki egészségünket, hiszen kihat a testire. Biztosítsuk a lelki békénket, például meditáljunk, tegyünk rendszeresen olyat, amit szeretünk. Kezdjünk el sportolni, például futni.
- Elfogadás: Amin nem változtathatok, azt el kell fogadnom, ha boldog akarok lenni. Jelenleg ez van, lesz ez még jobb is. Az élet egyszer fenn, egyszer lenn, a fájdalmat is meg kell élni. Persze ez nem vonatkozik arra, ami rossz és közben én változtathatok rajta. Például aki nem végezheti a munkáját, ki kell állnia magáért, vagy pedig ideiglenesen más megélhetési forrást érdemes sajnos keresnie. Az elfogadást úgy értik az emberek, hogy értékeld amid van, és fogadd el önmagadat is. Én például elfogadom a maszkos szabályt, elfogadom, hogy sokan félnek, elfogadom azt, hogy a házfelújítós projekt anyagiak miatt késik, és elfogadom például, hogy néha frusztrált vagyok, őszül a hajam és egyszer biztosan meg fogok halni. A lélek viszont örök.:)
- Természet: A madarak már készülődnek a fészekrakásra, és bár csípős hideg van kinn, érezhetjük a tavaszt a levegőben. Még ha benn vagyunk a lakásban is, az ablakot kinyithatjuk, és hagyhatjuk beáramolni. Sétálni se tilos menni és kirándulni se. A természet feltölt energiával és megnyugtat, megszabadulhatsz a gondjaidtól, hasonló hatása van, mint a meditációnak.
- Szabadság: Igen, a szabadságunk kétség kívül korlátozva van, például este 8-ra haza kell érni és csak maszkban sétálhatunk odakinn. Ez valóban frusztráló lehet, de nem kell maszkban lennünk mikor a kertünkben vagy az erkélyen vagyunk, vagy egyszerűen csak kiülünk az ablakba. Sőt, ha a természetbe megyünk kirándulni, és senki sincs ott, akkor sem kötelező. Keressük meg miben van még lehetőségünk dönteni, és biztosan találunk párat. Én például eldönthetem mit csinálok vasárnap, az egész napom szabad. Most épp ezzel foglalkozok, majd kiviszem Foxy-t sétálni, dolgozok a kertben, később pedig főzök valamit.
Ezeket a fenti pontokat ugyanolyan hétköznapi emberek írták, mint te és én, akik ugyanebben a világban élnek, én csak hozzátettem pár gondolatot, hátha segít neked is jobb kedvre derülni, és kicsit vidámabbá tenni az otthonlétet.
Az ugyanis, hogy az élet minden helyzetében megpróbáljunk optimisták lenni, és hogy tegyünk valamit a boldogságunkért, csak rajtunk múlik.
(Az angol fordítás megtalálható a www.confidenceinlife.com oldalon.)