Legtöbbször nem is vesszük észre azonnal, csak a nap végére érezzük úgy, hogy minden erőnk elszállt, és legközelebb már be sem akarunk menni.
Ez persze nem azt jelenti, hogy egyből rohannunk kell a HR osztályra felmondani, hiszen lehet, hogy csak időszakos problémáról van szó, amit tudunk orvosolni, és az is előfordulhat, hogy mi magunk tehetünk róla. Érdemes tehát először megpróbálni javítani a helyzeten.
Összegyűjtöttem pár ötletet, ami a korábbiakban nekem bevált, és segített pozitívvá tenni a munkanapjaimat.
Íme ezek közül néhány:
-
Egy esetleges vita során megpróbálom az embereket higgadtan több nézőpontból szemlélni, a tetteik mögé látni, és megérteni őtet.
-
Ahogyan egy régi főnököm szokta mondani, a ‘kommunikáció nehéz dolog’. Ez valóban így van, de nem lehetetlen, így én mindig megpróbálom megbeszélni a problémákat.
-
Nem beszélek ki senkit a háta mögött, és hallgatóságként is távol tartom magamat az ilyen helyzetektől.
-
Igyekszem elfogadó lenni, és mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy miért zavar az a másik személy engem. Elsősorban ugyanis a saját magam hozzáállásán tudok változtatni, nem pedig másén.
-
Pozitív emberek társasága felemeli az energiaszintet. Persze igyekszek, hogy én legyek ez az ember, de néha sajnos nem sikerül. Ilyenkor felkeresem az egyik nyugalmat árasztó munkatársamat pár perc beszélgetésre, vagy csak leülök a közelében, hiszen néha a puszta jelenléte is segít.
-
Minden esetben tartózkodom a panaszkodástól. Egyrészt semmiben nem segít, csak még jobban lehúz, másrészt a saját gondjaimat ígyis úgyis nekem kell megoldanom. Akkor pedig mi értelme másra hárítani?
-
Még több munkával foglalom el magam, így tevékenyebb is vagyok, és időm sem marad a csevegésekre figyelni.
-
Sokat mosolygok, így legtöbbször visszamosolyognak az emberek.
-
Kritikus pillanatban segítségül hívok egy régi szép emléket, ami lehet gyerekkori is, amikor a legboldogabbnak éreztem magamat. Elég csak erre gondolnom, és máris jobb kedvem lesz.
-
Időnként elvonulok, kicsit olvasok, ha van rá lehetőségem, például az ebédszünetemben. A legjobb egy olyan könyv, ami elgondolkodtat, vagy más világba repít.
-
Reggel bepakolom a táskámba a fülhallgatómat, így a legnehezebb pillanatokban tudok zenét hallgatni.
-
Munka után is alkalmazok egyszerű stresszoldó technikákat, például sportolok.
-
És végül de nem utolsósorban hazaérve igyekszek minél jobban feltöltődni, hiszen ilyenkor más ingerekre is szükség van, olyanokra amik örömet okoznak. Például a macskáim társasága, vagy a blogom írása.
Bátran próbáld ki te is a fentieket, hogy elősegítsd energiaszinted növekedését. Így a munkavégzésed és a kedved is javulni fog, ami nemcsak rád, hanem a körülötted lévőkre is jótékony hatással lesz.
(Az angol fordítás megtalálható a www.confidenceinlife.com oldalon.)