Nyomtatás

Egy tövisszúró gébics esete

2020. október 11. by
Madármentés Madármentés
Értékelés:
(0 szavazat)

Az előttem haladó autós ütötte el az országúton. Láttam ahogyan megpördült a szélvédőjén, a mellette lévő sávban leesett a betonra, majd vergődött még egy kicsit.

 

Kamaszkorom egyik emléke villant fel egy pillanat alatt, amikor osztályunk biológia tanárnőjével éppen egy természetvédelmi versenyre igyekeztünk kocsival, és hirtelen egy balkáni gerle hatalmas csattanással csapódott neki az ablaküvegünknek.

 

−Elgázoltuk −kiáltottam fel.

Ő csak nevetett, majd így szólt:

−Remélem nem gondolod hogy megállok.

 

Gyerekként nem volt választásom, hiszen nem én ültem a volánnál, de felnőttként már enyém volt a felelősség.

 

−Cselekednem kell- gondoltam.

 

Nem volt időm tovább elmélkedni, így az első elágazónál megfordultam és visszafelé vettem az irányt. Már messziről láttam, ahogyan az út közepén üldögélt mozdulatlanul, miközben sorban süvítettek el az autók a feje felett. Egy hím tövisszúró gébics volt, elég gyakori madár ezen a vidéken. Lehúzódtam, majd elindultam felé. Átfutott az agyamon, hogy megpróbálhatnék valahogy jelezni a sofőröknek, de madármentés ide vagy oda, balesetet okozni és meghalni se akartam.

 

Megvártam hát, míg biztonságos lett a terep, felvettem, beraktam az anyósülésre, és hazasiettem. Régen mentettem madarakat, így féltem egy kicsit a feladattól, de nagyjából azért képben voltam, hogy mi a teendő.

 

Mivel megvolt az esélye, hogy ,,csak” sokkot kapott és később újra röpképes lesz, ami ilyen esetekben néha előfordul, az első dolgom volt, hogy kerítettem a kismadárnak egy dobozt. Hagytam rajta pár nyílást, hogy kellő mennyiségű levegő tudjon beáramolni, majd beleraktam őt egy  fél órára. Jót tesz nekik egy kis nyugalom a sérülések után.

 

Közben azon törtem a fejemet, hogy vajon vannak-e fiókái, akik alig várják már haza. Nagy volt ennek a valószínűsége, hiszen nyár volt, költési időszak, szóval minél gyorsabban rendbe kellett jönnie. Mivel sokáig nem lehet a mentett madarakat dobozban hagyni, hiszen vízre és élelemre is szükségük van, valamint természetesen orvosi ellenőrzésre, előkotortam a kamrából a régi kalitkánkat, alaposan lemostam, és már épp vittem volna be a házba, amikor odafutottak hozzám a gyermekeim.

 

−Ki akar jönni a dobozból −kiáltották.

 

És valóban, gébicsünknek semmi baja nem volt már, és minden erejével azon volt, hogy kijusson. Ezután a kalitka teszten is átment, fel-alá röpködött benne, ott is csak a kifelé vezető utat kereste.

 

−Hát jó, ennyi volt −mondtam −mehet vissza oda, ahol találtam.

 

Így történt, hogy a balesete után nemsokára máris újra szabadon szállhatott, a balkáni gerle és egy másik elmulasztott mentés sötét emlékét pedig a tövisszúró gébics esete váltotta fel.

 

 

(Az angol fordítás megtalálható a www.confidenceinlife.com oldalon.)

 

 

 

Nincs még fiókod? Regisztrálj!

Jelentkezz be