Nekem is van pár, ráadásul mindegyik végső cél fel van osztva több apróra, olyanokra például, hogy mikor milyen cikket vagy történetet írok meg, vagy fordítok le. Mindezt azért így csinálom, mert rájöttem arra, hogy csak így tudok ténylegesen haladni.

Hasonló tanácsokat adok tanítványaimnak is, akik például egy nyelvvizsgára készülnek, hiszen napi szinten be kell tartaniuk az ütemtervet, ha eredményt akarnak elérni. Nem engedhetik meg maguknak, hogy miután átbeszéltünk egy adott témakört, hetekig elő se vegyék a jegyzeteiket, mivel így egy helyben fognak topogni. A rendszeres gyakorlás tehát különösen fontos, mert:  

,,Lépésről lépésre lehet messzire jutni.” (J.R.R. Tolkien).

De mi a helyzet akkor, amikor az élet váratlanul közbeszól, például saját magunk, vagy egy családtag megbetegedésével? Ez történt a családomban is nem sokkal ezelőtt,  egyik gyermekem belázasodott, és még mindig kell neki körülbelül 2 hét a teljes gyógyuláshoz. Így borult a gondosan megálmodott ütemterv, hiszen egy anya a gyermeke gondozására fogja szánni minden energiáját, amivel együtt jár a külvilág részleges kizárása, azaz részemről az önbizalomfejlesztős cikk vagy kutyás történet posztolásának ideiglenes kihagyása ezen a héten.

A viharfelhők után viszont mindenképpen megújult erővel folytatom a teendőket, és hasonló esetben ugyanezt tanácsolom diákjaimnak is. Egy kis szünet még nem jelent feladást. És ki tudja. Utána talán még hatékonyabban fog majd menni a munka...

(Az angol fordítás megtalálható a www.confidenceinlife.com oldalon.)